2013. február 19., kedd

Vége, egyenlőre

Sziasztok!

Gondolom észrevettétek, hogy az utóbbi időben nem sok jelet adtam magamról. Nos, ennek az az oka, hogy mostanában élni is alig van időm. Idén érettségizek, és elég jól kell majd teljesítenem ahhoz, hogy bejussak oda ahová szeretnék (Debrecen GVK, Kereskedelem és marketing). Ez volt a legfőbb oka annak, hogy úgy döntöttem abbahagyom a blogolást, legalább is ezt a blogot. A másik fő ok, hogy nem vagyok megelégedve az én kis Vörösrúzsommal. Úgy érzem nem sikerült elérnem kellően nagy olvasóközönséget, és nem tudtam egy olyan jó kis közösséget kialakítani mint amilyet szerettem volna. Na de sebaj, amint letudtam ezt az érettségi-hercehurcát visszatérek egy sokkal szebb, jobb és színvonalasabb bloggal, jobb bejegyzésekkel, és mindent beleadok majd a dologba, hogy sikerüljön létrehoznom egy olyan blogot amilyet szeretnék. :)

Ezt a blogot nem törlöm, hátha valakinek még hasznosak lesznek ezek a bejegyzések.

Remélem látlak majd titeket a következő blogom követői között is! :)
Addig is jók legyetek, puszi! :*

2013. január 6., vasárnap

Szünet

Sziasztok!

Sajnos személyes okokból újból blogszünetet kell tartanom, ami lehet, hogy most már végleges lesz. Amint lesz időm és energiám írok. Addig is jók legyetek. :*


2012. december 24., hétfő

Boldog Karácsonyt!

Nagyon nagyon boldog, békés, csodálatos ajándékokban és istenifinom ételekben gazdag karácsonyt kívánok nektek, kedves blogolvasóim! :) Remélem sok szép ajándékot kaptatok, és sok szépet adtatok is. Én csupa olyat kaptam amit szerettem volna, és sikerült jó ajándékokat is adnom, úgyhogy most nagyon boldog vagyok! Remélem nektek is legalább ilyen jól telik a karácsonyotok, mint nekem. :)


Puszillak titeket, és további kellemes pihenést kívánok nektek! :*

2012. december 23., vasárnap

Készülődés: amerikai csokis keksz

Sziasztok!

Gondolom már mindenki nagyban készülődik holnapra, hát én is. :) Épp most indulok sütni egy kis "Chocolate chip cookie"-t, mert egyszerűen imádom, de eddig még csak a bolti változatot kóstoltam. Találtam egy szuper receptet, és most ezt fogom elkészíteni:



Hozzávalók kb. 20 darab kekszhez:
·         8 dkg étcsokoládé
·         5 dkg darált dió
·         1 tk sütőpor
·         16 dkg kristálycukor
·         10 dkg olvasztott vaj
·         12 dkg liszt
·         4 dkg zabpehely
·         1 tojás

Elkészítés:
Az olvasztott vajhoz hozzákeverjük a tojást. A lisztben elkeverjük a sütőport, majd a tojásos vajhoz adjuk. Belekeverjük a maradék szárazanyagokat: a zabpelyhet, a darált diót, az étcsokoládét, és a kristálycukrot. Átkeverjük, majd kézzel korongokat formázunk belőle és egy sütőlemezre tesszük. 10-12 percig sütjük 200-220 fokra előmelegített sütőben. Végül pedig forrócsokival, egy illatos gyertya mellett megesszük! :))


És végül az elkészült kekszek:



Ti hogy álltok a készülődéssel? :))

Karácsonyi ajándék ötletek III. - Last minute

Hello ladies! :))

Remélem már mindenki beszerezte az összes ajándékot, viszont ha nem sikerült akkor talán tudok segíteni. Őszintén szólva én nagyon szeretem a kézzel készített apróságokat, és a barátomtól kapott kézzel készült képeslap sokkal kedvesebb emlék számomra mint akármilyen ékszer. Úgyhogy hajrá csajok, még nem késő elkezdeni ajándékokat gyártani! :D 
Én idén a nagyszüleimnek készítettem egy képkeretet a testvérem és az unokatesóim nevében. Közösen adjuk, és egy karácsonyi fotót fogunk beletenni az unokákról, biztos vagyok benne, hogy imádni fogják :D

Íme a hozzávalók:

  • fa képkeret
  • mintás szalvéta
  • szalvétaragasztó
  • ecset
  • apró díszek, szalagok

Én ezt a krémszínű, illetve bordó szalvétát választottam, hozzá narancsos árnyalatú szaténszalagokat, illetve pár aranyszínű díszt.
Elkészítés: 
  1. a szalvétából megfelelő nagyságú csíkokat vágunk
  2. a ragasztót egy pici vízzel összekeverjük, majd az ecsettel felragasztjuk a szalvétát a képkeretre
  3. amikor készen vagyunk a ragasztással száradni hagyjuk
  4. a megszáradt keretet különböző díszekkel dekoráljuk.


És az elkészült keret:


Erre a videóra pedig youtube-on találtam rá teljesen véletlenül, és nagyon megtetszett az ötlet. Mindössze színes szatén szalagra, és néhány különböző méretű csavaralátétre van szükségetek hozzá. Nézzétek:


Remélem tetszett! További jó készülődést! :))

2012. december 14., péntek

Karácsonyi nyereményjáték!

Sziasztok!

Most hétvégére tervezek egy nagyszabású karácsonyi vásárlós napot, és természetesen gondoltam rátok is, így most újabb nyereményjátékot hirdetek nektek! Nem kell mást tennetek, csak legyetek a blog nyilvános követői,  írjátok meg egy kommentben milyen néven követtek, illetve, hogy mit szeretnétek a fa alatt látni, mi az amit szívesen nyernétek. Tehát most ti dönthetitek el mi legyen a csomagban, azokból a dolgokból fogok válogatni amit a legtöbben szeretnének.

Extra esélyt jelent, ha: 

  • megosztod a nyereményjátékot a blogodon valamilyen formában (bejegyzés vagy link)
  • a blognak már Facebook oldalt is készítettem, +1 esély, ha lájkolod ITT
  • megosztod a nyereményjátékot Facebookon
  • a blog régi olvasója vagy (összesen 75 ember)




Készítettem egy sablont, amit egyszerűen bemásolhattok és kitölthettek:

A blogodat ezen a néven követem:
Megosztottam a nyereményjátékot a blogomon: (link)
Lájkoltam a blog Facebook oldalát ezen a néven:
Megosztottam a nyereményjátékot ezen a néven:
Régi olvasód vagyok: igen/nem
Ezt szeretném a csomagban látni:

Kikötésem továbbá, hogy csak akkor sorsolok ha legalább 20-en jelentkeznek. Ha ez nem jön össze akkor új nyereményjátékot indítok. :)
Jelentkezni december 24-ig lehet, és az ezt követő napokon fogok sorsolni. Sok sikert! :))

2012. december 13., csütörtök

Karácsonyi ajándék ötletek II.

Sziasztok!

A korábbi bejegyzésemet folytatva ma ismét a karácsonyi ajándék ötletekről írok nektek. Legutóbb a klasszikus ajándékokat foglaltam össze, ma viszont különleges, és nem mindennapi tárgyakat mutatok nektek, amik biztosan nagy meglepetést okoznak mindenkinek. :)

















Plüss herpesz vírus (ezen meghaltam :D)

Pároknak/barátodnak/barátnődnek (na ezeket egyszerűen imádom!:D)










Ti adnátok valamelyiket ajándékba? És melyiket kapnátok legszívesebben? :D